A nap, amikor az egész ország összefogott – Szívszorító.
Olvasói levél
Rengeteget csalódtam az emberekben. Gonoszak. Csak ártani tudnak egymásnak. Folyton keverik a trutyit, igyekeznek lehúzni a másikat, vagy megakadályozni a sikereiben. Ez amolyan magyar mentalitás. Mindig lesik ki-mit-hogyan csinál, folyton beszólnak, pletykálnak, hazudnak. Elegem van.
Velük szemben ott vannak az állatok. Ártatlanok, teli vannak igaz szeretettel a gazdijuk, családjuk iránt. sosem csapják be, sosem ártanának senkinek.
De a kevésbé szerencsés állatoknak szintén ártanak az emberek. Kidobják. Megverik. Elhagyják. Nem törődnek vele. Bántják.
Ahol és ahogy tudtam eddigi életem során éppen ezért inkább és csakis az állatokon igyekeztem segíteni. Nem vagyok hivatásos állatvédő, de ha kis bevételeimből tudtam, akkor adományoztam pénzt, eledelt, de volt, hogy mentettem utcáról éhhalál szélén álló cicát, mentünk sétáltatni kutyust menhelyre. Nem sok, tudom, de hiszek a sok kicsi sokra megy elvben.
De történt valami, ami mindent megváltoztatott bennem az emberekkel kapcsolatban. Visszatért a remény, hogy igen, vannak még jó emberek és létezik összefogás egy nemes és önzetlen cél érdekében.
Az elmúlt napok hirtelen jött katasztrofális időjárása váratlanul ért mindenkit.
Árvíz sújtott rengeteg országot, rengeteg ember került bajba a hirtelen jött hideg, szél és elképesztően nagy mennyiségű, folyamatos csapadék miatt.
Állatok is kerültek bajba. A fecskék. A fecskéink. A kis madárkákat mindig szeretettel figyeltük a gyerekeimmel. A szorgalom, a család, a hűség és a haza jelképeivé váltak számunkra.
A szívem megszakadt mikor értesültünk arról, hogy bajba kerültek országszerte.
Szó szerint potyogtak az égből, teljesen átázva, kifáradva, éhezve. Ezek a kis madárkák repülés közben tudnak táplálkozni, repülő bogarakkal.
A folyamatos esőzés következtében legyengültek, nem találtak élelmet.
Haldokoltak és sajnos rengetegen el is pusztultak.
Akadtak olyanok, akik már repülni sem bírtak, ott landoltak, ahol éppen voltak. Út mellett, kertekben, de sajnos úttesten is.
Sok fecskét elgázoltak, sok pedig éhen halt. Sokan pedig szárnyukat verdesve, kétségbeesetten vártak. Vártak, hátha érkezik segítség.
És igen, mi emberek, a drága fecskéink segítségére siettünk és országos mentőakció lépett életbe. Ami nem önös érdekből, célból történt, hanem tisztán szeretetből. Mindenki meg akarta menteni A FECSKÉKET.
A közösségi média teljes részletességgel, mégis érthetően, egyszerűen, okosan, szakértői oldalról ontotta magából az információkat, hol és hogyan lehet segíteni.
És az emberek olvasták. Értették. Összefogtak. Az egész ország.
A problémás helyekre elutaztak, mentették a még élő fecskéket, melegítették, próbálták etetni őket, lisztkukacokat vásároltak, adományoztak, fuvarokat szerveztek, verdesték seprűkkel-botokkal országszerte a bokrokat, hogy az apró bogarak repkedni kezdjenek és a fecskék tudjanak táplálkozni belőlük. Mindezt jeges hidegben, szakadó esőben tették.
Nem magukért. Nem pénzért. NEM!
Azért, hogy ezeket az apró kis madárkákat meg tudják menteni.
Rengeteg elpusztult sajnos, de még többet sikerült megmenteni. Ők mára már megkönnyebbülten csiripelve, a napsütésben várják, hogy indulhassanak messzi útjukra.
Két tartós beteg gyerekem van és egyedül élünk, egy kisvárosban. Nincs autónk. A nagyon kritikus helyekre így sajnos nem tudtunk elutazni. De jártuk a kisvárosunkat, verdestük a bokrokat, hátha valahol van egy madárka, amit esetleg nem látunk és ezzel tudunk segíteni neki élelemhez jutni.
Bújtuk az interneten mit kell tennünk, ha találunk fecskét, hogyan tudjuk megmenteni.
Mentsük meg a fecskéket csoportban találtuk a leghitelesebb információkat.
Potyogtak a könnyeim napokon át, mikor láttuk azt a rengeteg szenvedést, amit ezeknek a kis madaraknak kellett átélniük ebben az ítéletidőben.
És potyogtak a könnyeink azért, mert láttuk micsoda példátlan összefogás és egyetértés alakult ki az emberek között a mentés idején.
Egy kis állatka, madárka megmentésével is sokat teszünk. Hiszek ebben.
Egyik este a szakadó esőben a járdán messzebb észrevettük ahogy szó szerint landolt egy madárka. Verdesett kétségbeesetten, haldoklott, utolsó erejével harcolt. Odaszaladtunk a gyerekekkel azonnal. Felvettük, beszéltünk hozzá, otthon gyorsan beletettük egy dobozkába.
A dobozt kibéleltünk törölközővel és hajszárítóval, messziről próbáltunk egy kis meleget adni neki.
Volt itthon lisztkukac, felkészültünk, hátha találunk madárkát.
Próbáltuk megetetni, ahogy láttuk az interneten a szakértőtől. Sajnos csipesszel sem sikerült, annyira le volt gyengülve.
Tudtuk, hogy ilyenkor minden perc számít, nem várhatunk arra, hogy majd enni fog, hogy majd megerősödik. Neki élelemre van szüksége, hogy élhessen.
Azonnal telefonáltunk, mikor láttuk, tényleg nem tudjuk megetetni. Állatvédők elmondták hova vigyük városon belül a kis fecskét. Nem utasítottak el, nem ráztak le, hogy ugyan, ez csak egy darab fecske…. NEM! Vártak minket és mi azonnal vittük.
A megadott címen átadtuk és megnyugtattak, hogy ők meg fogják tudni etetni, rengeteg madár van náluk, nemrég értek vissza a balatoni mentésről. Jó kezekben lesz a kis fecske.
Egy életet sikerült megmentenünk, mert egy élet is számít.
Még mindig elerednek a könnyeim, amikor eszembe jut ez az egész.
Hány fecskecsalád szakadhatott szét, hányan vesztették el családtagjaikat, egész fecskecsaládok haltak ki. Látom magam előtt az egészet, azt a sok szenvedést. De látom azt is, hogy most hány fecske boldog. Mert él… repülhet… tud táplálkozni. Az emberek nem hagyták magukra őket.
Mindenki összefogott. Az egész ország összefogott.
És ez visszaadta a hitet, hogy igen, léteznek még jó emberek.
Isten áldjon mindenkit, aki így vagy úgy de segített, SEGÍT, mert még mindig vannak bajbajutott fecskék….
Azoknak is hála, akik nem mentek el szó nélkül a tragikus események mellett.
Isten áldja a drága fecskéket.
Visszavárunk titeket, hazavárunk.
Jó utat fecskék!
Ti pedig emberek, ne csukjátok be a szemeteket, ne zárjátok be a szíveteket. Járjatok nyitott szemmel és segítsetek annak, aki bajba jutott. Senkit ne hagyjatok magára. Köszönöm annak, azoknak, akik elolvastátok levelemet.
