Rákosivipera-napot rendeznek ma a Szegedi Vadasparkban. A látogatók ekkor megismerkedhetnek a legveszélyeztetettebb hazai hüllőfajjal. Valamint a védelme érdekében tett intézkedésekkel.
Az állatkertben szombaton a többi közt a hazai hüllővédelmet bemutató stand várja az érdeklődőket az európai részlegen körbehaladó Medve-ösvény bejáratánál.
A vendégeket játékos feladatok szórakoztatják, de akár élő kígyót is simogathatnak a látogatók.
14.30-kor nyilvános viperavizsgálatot végeznek a Rákosivipera-védelmi Központ szakemberének vezetésével, ekkor a vendégek egész közelről megtekinthetik viperát a Sancer-tó partján található terráriumnál.
Szegeden immár tíz éve látható a kültéri terráriumban a rákosi vipera.
Itt biztonságos és kényelmes, többek között földalatti búvóhellyel ellátott otthonukban szoktak áttelelni, márciustól novemberig pedig láthatók a felszínen. A vadasparkon kívül csak a budapesti és bécsi állatkertekben, valamint a Rákosivipera-védelmi Központban találkozhatnak velük a látogatók.
A Magyarországon tudományosan csaknem 130 éve leírt rákosi vipera azért kapott egy külön napot – szeptember első szombatját -, mert a természetben előforduló egyedeinek száma olyan kritikusan lecsökkent, hogy a csak napjainkban is folyó, nemzetközileg támogatott fajmegmentési programnak köszönheti megmenekülését a végleges kihalástól.
A rákosi – a szocializmus éveiben parlagira vagy rákosrétire átkeresztelt – vipera (Vipera ursinii rakosiensis) igazi hungarikum.
Az Európa-szerte élő parlagi vipera (Vipera ursinii) fajcsoport egy, már csak Magyarországon élő síkvidéki alfaja.
A rákosi vipera rendkívül ritka és környezeti behatásokra érzékeny faj.
Elszórt, néhány tucatnyi egyedből álló, egymástól elszigetelt állományait elsősorban az élőhelyek csökkenése, a ragadozók – róka, borz, vaddisznó – megnövekedett száma és a megmaradt gyepterületek fokozott művelése veszélyezteti.
A nőstények – a napsütötte napok számától függően – nyár végén, szeptember elején fialnak.
Általában hat-tizennégy eleven utódot hozva világra, melyek 12-16 centiméter hosszúak és alig két gramm a súlyuk. Három-négyéves korukra válnak ivaréretté. A legnagyobb eddig megfigyelt hím testhossza 47,1, legtermetesebb nőstény 59,8 centiméteres volt.
A fiatal egyedek elsősorban sáskákkal, szöcskékkel, tücskökkel táplálkoznak, míg a felnőtt példányok gyíkokkal, madárfiókákkal és rágcsálóivadékokkal egészítik ki étrendjüket.
A rákosi viperát az élőhelyének fokozott védelmét, mesterséges tenyésztését, majd visszatelepítését is magába foglaló, 2004 óta folyó, az Európai Unió által támogatott program segítségével sikerült megmenteni.
A Kiskunsági Nemzeti Park területén működő Rákosivipera-védelmi Központban már több mint 4 ezer kígyó született.
Melyek közül már ezret visszatelepítettek a hüllő természetes élőhelyeire.
A Szegedi Vadasparkon kívül a rákosi vipera napján túrára is várják az érdeklődőket a Rákosivipera-védelmi Központ szervezésében, a Kecskeméti Vadaskertben pedig ismeretterjesztő programokat szerveznek.
MTI
fotó: rakosivipera.hu/
Facebook oldal: ITT >>>